Az előadás fontos dramaturgiai motívuma a víz: a Tisza, a Dráva, a Száva, a Maros, a Mura - megannyi buzgó, patak és folyó ömlik egy irányba, hogy végül a Dunában váljék eggyé. A víz gazdag szimbolikája - az élet forrása, a megtisztulás eszköze és az újjászületés eleme - minden kultúrának sajátja. E tartalmi gazdagság segítségével jutunk el - változó idősíkokon keresztül - az előadásban egy-egy tájegység sajátos tánc- és zenekultúrájának bemutatásáig. A színpadkép segíti az állandóan változó képek egymás utáni megjelenítését - mindezt animációval, vetítéssel, árnyjátékkal kiegészítve. A látványnak nagyon fontos részei az eredeti viseletek, melyek az adott népcsoportok tájjellegű különbségeit hivatottak megjeleníteni.
Zenei rendező: Kelemen László
Zenei szerkesztő: Gera Attila, Kelemen László, Pál István Szalonna
Zeneszerző: Hetényi Milán, Kelemen László
Koreográfus: Fitos Dezső, Kocsis Enikő
Viselet és jelmeztervező: Kocsis Enikő
Díszlettervező: Molnár Zsuzsa
Animáció: Sárvári Enikő
Fény: Papp Kornél
Rendező: Mihályi Gábor, Fitos Dezső, Kocsis Enikő
Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Vendégként közreműködik: ifj. Szerényi Béla, KOLO együttes
hangfelvételről: DALINDA, Pál Lajos
Szólót énekel: Pál Eszter / Kubinyi Júlia, Hetényi Milán
Zenekarvezető: Radics Ferenc
Tánckarvezető: Ágfalvi György
Tánckari asszisztens: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Farkas Máté, ifj. Zsuráfszky Zoltán
Művészeti vezető: Pál István Szalonna
Együttesvezető: Mihályi Gábor
Az előadás a Müpa és a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes együttműködése keretében jött létre.
Az előadás időtartama: ~ 80 perc (1 részben)
![Magyar Állami Népi Együttes - Ezerarcú Délvidék](https://images.weserv.nl/?url=www.szinhazvilag.hu/uploads/concerts/magyar-allami-nepi-egyuttes-ezerarcu-delvidek-1699649383.jpg&w=1024&h=768&t=letterbox&bg=ffffff)
![Nagy Utcaszínház, kis utcaszínházak, cirkuszolás és egyéb drámák a Szigeten](https://images.weserv.nl/?url=www.szinhazvilag.hu/uploads/news/1721995158-nagy-utcaszinhaz-kis-utcaszinhazak-es-egyeb-dramai-helyezetek-a-sigeten-763.jpg&w=800&h=450&t=square)
Szólj hozzá!