Budapest 2023. Mar. 31. (14:30)
Jegyvásárlás

Hegedűs a háztetőn


Hegedűs a háztetőn
„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösség életét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesember feleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét!

A darabot Magyarországon először az Operettszínházban mutatták be 1973. február 9-én Vámos László rendezésében, a főszerepben Bessenyei Ferenccel. Nagyon fontos mű, mely egyfajta átmenetet képez az operett és a musical műfaja között, különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket. A darabot 1974-ben betiltották, és csak tizenegy év múlva, 1985-ben mutatták be újra, ugyancsak az Operettszínházban.

Hegedűs a házetőn 2021-ben Bozsik Yvette rendezésében, a színház valamennyi művészének közreműködésével tér vissza a Budapesti Operettszínházba!

 

További előadások
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház
March 30.
18:00
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház
March 31.
19:00
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház
April 01.
14:30
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház
April 01.
19:00
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház
April 02.
15:00

Jegyárak és információk

I. Árkategória
II. Árkategória : 2 250 Ft
III. Árkategória : 3 600 Ft
IV. Árkategória : 5 300 Ft
V. Árkategória : 6 700 Ft
VI. Árkategória : 7 600 Ft
VII. Árkategória : 8 600 Ft
VIII. Árkategória : 14 000 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 5 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hárman kapnak Hevesi Sándor-díjat a színházi világnap alkalmából

Hárman kapnak Hevesi Sándor-díjat a színházi...

Büki Dóra, Juronics Tamás és Veress Anna kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi...
 
Színház naptár

Ezt a színházat már magunk építettük... – Meghosszabították a Ruttkai Éva online kiállítást

A nagy érdeklődésre való tekintettel április 12-ig meghosszabbították a Ruttkai Éva születésének 95. évfordulójára készült Ruttkai Éva és a Vígszínház című nagyszabású, exkluzív, eddig szélesebb körben szinte teljesen ismeretlen fotókból készült online kiállítást.

LENNI vagy NEM LENNI? – gála a Pécsi Harmadik Színház életben maradásáért

Noha neves művészek mondanak le bevételükről a teátrum javára és civil szervezésben is érkeznek a támogatások, a szakmán belüli felajánlások, a Harmadik Színház továbbra is küzd az életben maradásért. Március 15-én 17 órakor a színházban egy nagyszabású gálaműsor lesz, mellyel mintegy félszáz népszerű színművész...
Új színdarabok