Budapest 2019. okt. 04. (19:00)

Futótűz


Futótűz

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban, Futótűz című darabjával pedig világhírűvé vált. Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban, Futótűz című darabjával pedig világhírűvé vált. A dráma számos színházi díjat elnyert, 2010-ben pedig film készült belőle, amelyet a legjobb idegen nyelvű alkotásért járó Oscar-díjra jelöltek.

A Futótűz középpontjában egy család áll, ezen belül két generáció: Nawal, az anya, aki túlélt egy háborút, és külföldre emigrált, és az ő két gyereke, egy ikerpár, Jeanne és Simon, akiknek már nincs közvetlen élményük a háborúról, de az mégis hatással van az életükre. A darab egy nyomozás története: Nawal a halála után végrendeletben adja gyermekei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Azt a feladatot kapják, hogy találják meg a két elveszett családtagot, és adjanak át nekik egy-egy borítékot. Jeanne és Simon először tiltakoznak a feladat ellen, de végül nem hagyja őket nyugodni a múlt kérdése. Saját gyökereik nyomába erednek, és a nyomozás során egyre jobban megismerik Nawal történetét: belemerülnek a múlt borzalmaiba, és elkezdik tisztán látni, hogy az anyjuk miért burkolózott közös életük során titkokba és elhallgatásokba.

Wajdi Mouawad a nyomozás közben egy olyan háború időszakába kalauzolja el a nézőt, amely a helyiek és a bevándorló menekültek közti konfliktusból robbant ki. A mű attól válik remekművé és általános érvényű színdarabbá, hogy Mouawad nem egy konkrét történelmi valóságra koncentrál, hanem a téma költőiségét bontja ki. A háború értelmetlensége, pusztító ereje mellett a dráma központi témája a tudás és az emlékezés kérdése. Nawal, amikor először elhagyja az otthonát, a korlátokkal teli falut, azzal emelkedik ki közülük, hogy megtanul írni és olvasni. Amikor visszatér, beleírja nagyanyja nevét a sírkövébe – megőrizve ezzel az emlékét. A tanulás, az írás és a dokumentálás: ezek segítik hozzá Nawalt egy magasabb szintű élethez és a felvilágosult gondolkodásmódhoz.

A későbbi események mégis pont a modern eszmékbe vetett hitét kérdőjelezik meg: kihívást állítanak elé, hogy tud-e szembenézni az igazsággal, és végül képes-e a megbocsátásra. A Futótűz a tudás (és átvitt értelemben az egész kultúra) értelmének bizonytalanságáról és a hithez való visszatalálásról szól.

A jelenkor a kérdések korszaka: a migrációs hullámok megváltoztatják Európát (közvetve az egész világot), ez pedig bizonytalanságot és félelmet szül az emberekben. Mindeközben a különböző nemzetiségek egymás mellett élése önvizsgálatra is figyelmeztet minket. A Futótűz ennek az önvizsgálatnak tulajdonképpen programadó darabja.

Hermile Lebel László Zsolt
Jeanne Marwan Martinovics Dorina
Simon Marwan Vilmányi Benett
Nawal Marwan Kováts Adél
Antoine | Katona 2. Sodró Eliza
Chamseddine Schneider Zoltán
Wahab | Katona 1. | Fotóriporter Rusznák András
Zsihake | Idegenvezető Csarnóy Zsuzsanna
Elhame | Malak Martin Márta
Orvos | Gondnok Gazsó György

Dramaturg: Kelemen Kristóf
Jelmeztervező: Nagy Fruzsina
Díszlettervező: Menczel Róbert
Világítás: Baumgartner Sándor
Ügyelő: Kónya József
SÚGÓ: Farkas Erzsébet
nyelvi konzultáns: őze dávid
A RENDEZŐ MUNKATÁRSA: Őri Rózsa

Fordította: Molnár Zsófia

Fotók: Dömölky Dániel

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Jászai Mari 13 évig kijárt saját sírjához

Jászai Mari 13 évig kijárt saját sírjához

A 170 évvel ezelőtt született két színésznőre, Jászai Marira és Blaha Lujzára emlékeztek hétfőn a Fiumei úti sírkertben Jászai Mari...
 
Színház naptár

Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton újra együtt

Családi vígjáték készül Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton főszereplésével, akik 24 éve az Elvált nők klubjában játszottak együtt – számolt be róla a Variety.com.

Az elit utolsó vacsorája

A k2 Színház február 22-én és 23-án mutatja be legújabb előadását Tarnóczi Jakab rendezésében a Mu Színházban, Búcsúkoncert címmel.
Új színdarabok