Budapest 2022. Jan. 28. (19:00)

Don Carlos


Don Carlos
Széles közönségréteget megszólító előadás, amely élesen beszél a generációk közötti szakadás élményéről és közös világunk újragondolásának igényéről és felelősségéről.

Friedrich Schiller: Don Carlos
Vas István fordítása alapján a szövegkönyvet készíti: Sándor Júlia és Nagy Péter István

Történelmi kulisszák között, 1568-ban játszódik Schiller nagy klasszikusa, amelyben II. Fülöp spanyol király az inkvizícióra támaszkodva próbálja összetartani a világ legnagyobb keresztény birodalmát. Miközben az uralkodó rendszer a zászlójára tűzött értékrendet céljai érdekében önkényesen kiforgatja és a cselekvés lehetőségétől a másként gondolkodó fiataljait teljesen elzárja, Németalföldön már készülődik az a szabadságmozgalom, amely majd kirobbantja Európa első polgári forradalmát. Egy zárt rendszer totalitásában, ahol a társadalmi szolidaritás leépült, a változtatás lehetőségébe vetett hit elveszett, néhány fiatal úgy dönt, nem éri be azzal, amit készen kap. Eszméik, vágyaik, öntudatuk hajtja őket, hogy nekifeszüljenek az őket és embertársaikat személyes szabadságukban korlátozó világnak. Szembekerül egymással király és alattvaló, férj és feleség, apa és fia. Társadalmi szerepeik és személyes viszonyaik összekeverednek a konfliktusokban – a Don Carlosban elválaszthatatlan egymástól a politikai-, a családi- és a szerelmi tragédia.

Schiller 1787-ben, a francia forradalom kitörése előtt nem sokkal fejezte be a Don Carlost, amelyben már saját kora, a felvilágosodás ellentmondásosságát előlegezte. A dráma forrása egy 17. századi francia történetíró, César Vichard de Saint-Réal regényes Don Carlos-életrajza volt. A Schiller által új életet kapott történelmi alakok – a szerelmét és birodalmát féltő öregedő önkényuralkodó; a kényszerű kiskorúságban tartott, szeretetre és elfogadásra vágyó trónörökös; a férfiak uralta világban saját autonómiájáért küzdő királynő; a nép szabadságáért és önrendelkezéséért síkra szálló márki és az előrejutásért vagy épp túlélésért minden eszközt megragadó udvarbeliek – lehetnének akár a mi kortársaink is. A helyzetek és alakok mindenkori ismerőssége, politika és magánélet, intrika és szenvedély keveredése a Don Carlos töretlen népszerűségének kulcsa, de ismertségéhez nagy mértékben hozzájárult a történetből készült Verdi-opera is. A nagy német klasszikus a Radnótiban új szövegváltozatban, fiatal alkotócsapat és a társulat munkájaként kerül színre.

„A Don Carlos alapproblémája, hogy a kor, a történelmi szituáció, a világ fennálló rendje, konkrétabban az autokratikus birodalmi érdek, rendkívül erősen korlátozza az ember autonómiáját: gondolkodását, döntéseit, cselekvési szabadságát. A Don Carlosban szinte mindenki az ember ellen támadt állam ketrecének foglya. Mindenki tágabb teret szeretne, mindenki ki akar törni. A menekülési vágyat legélesebben a fiatalok artikulálják – mint a felvilágosodás nagy álmát a szabadság, egyenlőség, testvériség birodalmáról. A Don Carlos a legfelszabadítóbb és legfájdalmasabb mű ennek az álomnak a nagyságáról és lehetetlenségéről.” 
                                                                                                                                        
Nagy Péter István 

Szereplők:
II. FÜLÖP, SPANYOL KIRÁLY....... LÁSZLÓ ZSOLT
ERZSÉBET KIRÁLYNŐ................ MÉSZÁROS BLANKA
DON CARLOS............................... NAGY MÁRK
POSA MÁRKI................................ BAKI DÁNIEL
EBOLI HERCEGNŐ...................... SODRÓ ELIZA
ALBA HERCEG............................. RUSZNÁK ANDRÁS
DOMINGO..................................... PÁL ANDRÁS
LERMA GRÓF............................... GAZSÓ GYÖRGY
A FŐINKVIZÍTOR.......................... M. KECSKÉS ANDRÁS
HENAREZ..................................... GYULAI-ZÉKÁNY ISTVÁN
MONDECAR MÁRKINŐ................ BERÉNYI NÓRA BLANKA EH.

Dramaturg: Sándor Júlia
Zene: Dargay Marcell, Csizmás András
Díszlettervező: Devich Botond
Jelmeztervező: Giliga Ilka
Operatőr: Vincze Alina
Sound design: Csizmás András
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Ari Zsófi

Rendező: NAGY PÉTER ISTVÁN

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest