Budapest 2020. Sep. 12. (19:00)

Birdie • Frenák Pál Társulat


Birdie • Frenák Pál Társulat

Bezártság és izoláció. Szabadság és végtelenség. Frenák Pál koreográfus új előadása a bennünk és körülöttünk emelt falakról és határokról, illetve azok túllépéséről szól - legyenek ezek pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határok.

Mi az, ami bezár és elválaszt minket? Mi az, ami megnyit és felszabadítja a korlátokat? Hogyan működik a fantázia, a képzelet? Hogyan konstruálunk új, párhuzamos valóságokat azért, hogy élhetővé tegyük jelenünket vagy újrarajzoljuk a múltunkat?

A koreográfus számára - az őt hosszú évek óta foglalkoztató repülés motívumán túl - William Wharton, amerikai író 1978-as Birdy című regénye, illetve Alan Parker e regényt feldolgozó, azonos című filmdrámája, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul. A táncosok mellett egy New Yorkból érkező női DJ áll a színpadon, így az előadás hangkulisszája is nemzetközi együttműködés eredménye. A társulattal rendszeresen együttműködő francia komponista, Fabrice Planquette elektroakusztikus zenei világa ezúttal klasszikus zenei betétekkel egészül ki, elsősorban Johann Sebastian Bach csellószvitjeire építve, egy fiatal spanyol csellóművész-tehetség élő játékával a színpadon. Ahogy azt az alkotótól megszoktuk, az új produkció is izgalmas és egyedi térélményt kínál.

Rendező: Művészetek Palotája, Nemzeti Táncszínház

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
Az álarcosbál
Az álarcosbál
Budapest