Budapest 2022. Oct. 08. (17:20)

Az apostol - APERTÚRA


Az apostol - APERTÚRA

Az APERTÚRA Tantermi Fesztivál programjában

Az előadás közege a ma: akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az előadás eljátszik a gondolattal: hogy mi lenne, ha Petőfi Sándor ma feltámadna, és elkezdené megjobbítani a világot a maga XIX. századi eszméivel.

A rendezés ki szeretné emelni a Petőfi és Szilveszter közti rokonságot, ezért a szövegkönyv elkészítése során élünk a szövegmontázs módszerével: több Petőfi-verset is Szilveszter szájába adunk, hogy hangsúlyozzuk: nemcsak a költemény főhősének, hanem az egyik legnagyobb magyar és európai romantikus költőnek a gondolatairól van szó a világjobbítás problematikáját illetően.

„Az apostol számomra a világjobbítás problematikájának nagy műve. A romantikus elbeszélő költemény a főhős, Szilveszter életén keresztül mutatja be, milyen végzet vár azokra, akik életüket annak áldozzák, hogy a világ, ez a hatalmas “szőlőszem” egy szép napon majd megérjen. A mából visszatekintve Petőfi Apostolára a legizgalmasabb momentum a két történelmi pillanat – a XIX. század közepe, a magyar romantika virágkora, valamint a XXI. század értékválsággal küzdő jelenkora – egymással való ütköztetése. Mennyiben módosulna Szilveszter sorsa, ha az általa képviselt értékrendszerrel mai világunkban kellene boldogulnia? Őrültnek néznék a szőlőszem-hasonlatát hallva? Netán sztár lenne? Vagy politikai pályára léphetne? Esetleg a világ teljesen közömbösen kezelné világjobbító szándékait? Egyáltalán: hogyan ítélünk meg ma egy világjobbítót: félünk tőle, vagy istenítjük? Ennek az igencsak aktuális kérdésnek a körbejárására kínál lehetőséget Az apostol színrevitele.”
Benkó Bence, az előadás rendezője

Játsszák: Király Dániel, Piti Emőke, Pálóczi Bence e.h. és m.v.

Rendező: Benkó Bence
A foglalkozást készítette: Szivák-Tóth Viktor

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti Magyar Színházban is lesz Mikulásgyár-átvevőpont

Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti...

Mindkét színház aulájában hivatalos gyűjtőpontot helyeztek el, ezeken a pontokon is várják a jól szállítható, csomagolható adományokat.
 
Színház naptár

Béranyák a Vígszínházban

A béranyaság különböző aspektusait mutatja be jelenetfüzéreken keresztül Czukor Balázs Béranyák című előadása. A számos etikai kérdést megfogalmazó és egyéni tragédiákat, reményt és reménytelenséget felvázoló szkeccselőadást Hegyi Barbara, Petrik Andrea, Waskovics Andrea, Tar Renáta, Telekes Péter és Medveczky Balázs...

A holdvilágtól Al Di Meoláig – évadot hirdetett a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Új színdarabok