Kecskemét 2020. Mar. 01. (19:00)

Állami áruház


Állami áruház
"Halló, halló, figyelem! Áruházunk tíz perc múlva nyit. Készüljetek! Előre a Minisztérium zászlajáért!" Az' 50-es évek legendássá vált propaganda-operettje, az Állami Áruház egy olyan vidám korról regél, amelyről nem vidáman regélni halálos bűn. Ideje elővenni.

A Diadal Áruház szorgos eladói vígan készülődnek nyitáshoz. Percre sem restek, hiszen a tét óriási: idén melyik áruház nyeri el a Minisztérium zászlaját? A diadalhoz közös nevezőre kell jutni a nagy kérdésben, hogyan is kell eladni. Kocsis Feri, a moszkvai tanulmányútjáról visszatérő eladó az új időknek új dalaival tér vissza hőn szeretett áruházába. Azt állítja, a vevőnek csak azt kell eladni, amire szüksége van. Ezzel szemben Dániel kartárs, a női konfekció osztály vezetője azt mondja, a vevőre rá kell vetnie magát az eladónak, mint a tigris, és rásózni a legdrágább holmit. A kapitalizmus vad csökevényei szállnak harcba tehát a szocialista termelés józan következetességével...

Ferinek mindemellett szembe kell néznie az áruház külső és belső ellenségeivel is. Hol az imperialista uszító Amerika Hangja Rádió, hol a titkon reakciós vezérigazgató a soros.
És hogy jut idő ennyi munka közt a szerelemre is?!

Bezzegh Ilonka, eladó a női konfekció osztályon............... Dobó Enikő
Kocsis Ferenc, visszatérő eladó......................................... Koltai-Nagy Balázs
Feleki Boriska, eladó a férfi konfekció osztályon................ Kovács Lotti
Dániel Károly, a női konfekció osztályvezetője................... Szemenyei János
Klinkó Rezső, a férfi konfekció osztályvezetője.................. Varga-Huszti Máté e.h.
Glauziusz Kamill, az Áruház főkönyvelője.......................... Pál Attila
Dancs Emil, igazgató kartárs úr.......................................... Aradi Imre
Ascher Gizi, az igazgató kartárs úr titkárnője..................... Danyi Judit
Bezzegh bácsi, Ilonka papája............................................. Kiss Jenő
Pelikán Józsi, a raktáros fiú................................................ Nagyhegyesi Zoltán
Novákné, eladó a női konfekció osztályon.......................... Réti Erika
Farkas Piroska, eladó a női konfekció osztályon................ Sirkó Anna
Bányai Mányai Lajos, eladó a női konfekció osztályon....... Kovács Martin e.h.
dr. Lebstück Máriaparasztlány, aki vevő............................. Kelecsényi Anna e.h.
Fónay Lenkefiatalabb nő, aki süket.................................... Kelecsényi Anna e.h.
Iványiné, minisztériumi elvtársnő........................................ Kelecsényi Anna e.h.
Latabár Klotild, eladó a férfi konfekció osztályon...............  Kelecsényi Anna e.h.
Pessty Péter, dzsentri feketéző úr....................................... Pálóczi Bence e.h.
Bárdy Kálmán, eladó a férfi konfekció osztályon................. Pálóczi Bence e.h.
Bárdy Gusztáv, kalauz......................................................... Pálóczi Bence e.h.
Őze Margit, a kalauz felesége............................................. Szabó Dorottya e.h.
Lorán Márta, idősebb nő...................................................... Szabó Dorottya e.h.
Turay Zsuzsanna, eladó a női konfekció osztályon............. Szabó Dorottya e.h.
Petress Ida, eladó a női konfekció osztályon....................... Dura Veronika e.h.
Tőkés Teri, eladó a női konfekció osztályon......................... Támadi Anita e.h.
Gózonné, a tűzoltó felesége................................................. Támadi Anita e.h.
Gózon Tivadar, tűzoltó úr...................................................... D. Varga Ádám e.h.
Gábor Miklós, eladó a férfi konfekció osztályon.................... D. Varga Ádám e.h.
Miklós Gábor, eladó a férfi konfekció osztályon sovány úr.... Nagy Péter János e.h.
Csorvási Gyula, feketéző úr................................................... Nagy Péter János e.h.
Drucker Péter, karmester....................................................... Drucker Péter
Virág Árpád, hivatalnok úr...................................................... Kürtösi Ferenc

Közreműködik a színház meghívott zenekara.

Díszlettervező: Szakács Ferenc
Jelmeztervező: Horváth Jenny
Koreográfus: Gyöngy Zsuzsa
Zenei vezető: Károly Kati
Karmester: Drucker Péter
Zenei főmunkatárs: Látó Richárd
Súgó: Patyi Szilvia
Ügyelő: Domján Sándor
Rendezőasszisztens: Sirkó Anna
Rendező: Benkó Bence
Rendező: Fábián Péter

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest