A Tizenhét hattyúk először 1987-ben jelent meg Csokonai Lili neve alatt, és akkor a könyv borítóján még nem szerepelt a valódi szerző. Persze már régóta tudjuk, hogy a barokk nyelvezetű, formabontó regényt Esterházy Péter írta. És talán pont a nyelvezete miatt még nem sokszor állították színpadra...
A monodráma önmagában sem könnyű műfaját ebben az esetben jócskán megnehezíti Esterházy Péter szövege, a profán, hétköznapi valóság egyfajta szakrális nyelven való elmesélése. Ám az író szavainak csodálatos tovább élését bizonyítja, hogy e modern kori főhős kiművelt, szépirodalmi stílusú, mívesen szépre csiszolt körmondatai olyan természetességgel jönnek elő Péteri Lilla szájából, hogy a nézőnek csak az előadás után jut eszébe, milyen hatalmas teljesítmény volt ez a másfél órás színpadi jelenlét.
A Tizenhét hattyúk egy nagyon személyes történet. Az autóbaleset miatt tolószékbe kényszerült Lili irodalmi nyelven idézi fel élete eseményeit, boldogtalan gyerekkorát, árvaságát, abuzáló kapcsolatát nevelőapájával, szerelembe, majd teherbe esését, abortuszát, egy nős férfivel való viszonyát, magát az autóbalesetet, végül pedig fájdalmas, testileg, lelkileg megnyomorított jelenkori magányát. A Curriculumivitaehattyútól egészen az utolsó, A tizenhetedik hattyúig végig sugárzik belőle egyfajta élni akarás, és megmutatja nekünk szenvedélyes természetét, érzéki kisugárzását, már-már gyermeki humorát. Tulajdonképpen csupa olyan dologról mesél, ami bármelyikünkkel megtörténhet – ám mindez vele esik meg, az ő sorsát követhetjük nyomon.
Ebben előadásban első látszatra nem történik más, minthogy Péteri Lilla Csokonai Lili bőrébe bújva elmondja nekünk Esterházy Péter regényét. És mégis, ahogy a színésznő az arca felfedése után, az első perctől fogva a nézők szemébe néz, ahogy rájuk mosolyog, ahogy – mintha csak a barátnőjéhez szólna – megosztja velük legbensőbb gondolatait, ez a barokk szöveg élni kezd, és valódi átütő erejű monológgá válik. Nyilván ez lehetett a rendező szándéka is, hogy ebben az előadásban a drámai hatású, mégis szellemes Esterházy-mondatoké legyen a főszerep. Péteri Lillának nincs sok külső segítsége, de ami van az pontosan elég – és ez Antal Csaba e kis térre kitalált egyszerű díszletét dicséri. Lilla a monológba kerekesszékhez kötve vág bele:
„Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig.”
A tizenhét hattyúk fejezetei pedig szép lassan kis fényekként elevenednek meg, a díszletként használt paravánon ismerős arcok fotói tűnnek fel, a statikusságból kilépve Lili/Lilla táncot lejt a színpadon – és közben csak mesél és mesél. Mintha valami különleges, ritka virág lenne, apránként bontja ki története szirmait, szuggesztíven, tökéletes szövegmondással, tekintetével, gesztusáival és mimikájával is feszültséget teremtve. A testét, lelkét pőreségig lemeztelenítő színésznő fehérbe öltözve is képes elhitetni velünk a bántalmazott gyermekből romlott életű, közönséges, megesett lánnyá váló hősnő szűzies ártatlanságát, majd a következő percben csábító szirénként meghazudtolni mindezt. (És itt kihagyhatatlanul fontos megemlíteni a MOME két hallgatója, Velkey Virág és Ziegler Katalin hol egyszerűen hétköznapi, hol ünnepien hófehér jelmezeit is.)
A monodráma végére megrázó képet kapunk e nehéz sorsú lány kilátástalan életéről, és a vágyairól, amelyek persze ugyanazok, mint mindenki másé ezen a földtekén: szeretni és szeretve lenni. A hattyúvá vált Lili boldogságkeresése Péteri Lilla pályájának vitathatatlanul fontos állomása. Tehetségének köszönhetően elhisszük, hogy ennek az Esterházy Péter által kitalált – és a paraván fotói között apaként feltűnő Cserhalmi György rendezésében megszületett – fiatal nőnek valóban a szó a legerősebb támasza.
Az előadás 2022 decemberében két alkalommal látható a színház Sinkovits Imre Színpadán, 17-án és 18-án, 19.30-tól. Megtekintését 18 éves kortól ajánlják.
Pesti Magyar Színház, Cserhalmi György, Tizenhét hattyúk, Péteri Lilla
Szólj hozzá!