A terepasztaltól a zombikon át a színházi világig: Káli holtak

2021. September 17.  ·   Színházban voltunk   ·  Dressmann Dóra

A Káli holtak Térey János azonos című – sajnos utolsó – regényéből készült színdarab bemutatója a napokban volt a Kamrában.

Fotó: Dömölky Dániel

Kislányként sokszor álltam édesapám terepasztala mellett, figyeltem ahogy építgeti és persze alig vártam, hogy végre elindítsa a kisvonatokat. Izgalmas volt követni őket alagutakon, hidakon át, megcsodálni a sorompókat, az állomásépületet és falvak pici házikóit. Aztán el kellett költöznünk és az új lakásban már nem volt helye a terepasztalnak. Szétszedett darabjai egy dobozban várták, hátha lesz még egyszer hely nekik valahol. Nem lett. Édesapám sajnos rég halott és nekem még sosem volt szívem kidobni az anyagi értéket nem képviselő mozdonyokat, tehervagonokat, no meg a házacskákat.

Idén nyár elején olvastam a Katona József Színház felhívását, hogy kisebb tereptárgyakat keresnek egy új színdarabhoz. Ez az! Rögtön tudtam, hogy az lesz a legjobb a kisvonatoknak is, nekem is, ha beépülnek egy színdarab díszletébe és hosszú várakozás után értelmet nyer, amiért ilyen sokáig kitartottunk egymás mellett.

A színpad végében több terepasztal a Káli-medence kis falvait jeleníti meg, ehhez volt szükség a kis tereptárgyakra. Az idilli tájon azonban zombihorror tévésorozatot forgatnak...

A film főszereplője a fiatal, tehetséges Csáky Alex (Tasnádi Bence) áll az előadás középpontjában. Az ő szakmai és magánéleti vívódásait, válságait, sikereit és bukását követhetik a nézők. A tévéseket nem érdekli a táj múltja, simán kirángatják sírjaikból zombinak a tatárok, törökök dúlta falvak lakóit. Pont ez az, ami néhány pillanatra megérinti Csáky Alexet, hiszen az ő nagyapja is ezen a vidéken élte le az életét és könnyen megeshet, hogy valamelyik ősét képzelik el most zombiként a filmesek. A forgatással párhuzamosan zajlik a főhős színházi élete. Kell egy felújító próba a trianoni Hamlet római előadáshoz, készül az új színdarab is, amit sehogy sem sikerül igazán jól eljátszani. Sejteni, Csáky inkább celeb lesz, mintsem valódi művész, pedig akár azzá is válhatna. Gyűlnek a lájkok az Instáján, és egyre fogynak a szakma és a privát életében.Csáky Alex olyanná lesz, mint Hamlet, akit nagy sikerrel alakít. Királyfi nagymonológ nélkül. Anélkül pedig elvész a lényeg. Van helyette Ady vers, az is jó, de nem való oda. Már csak az a kérdés, hogy hősünk elbukik-e élete minden területén: színészként, gyerekként, apaként, társként vagy menthető-e még valami mindebből.

Térey remekül ismerte a kortárs színházi világot, nem meglepő, hogy szinte önreflexiónak hat a Katona előadása. Például a zombis (azaz élőhalott) metaforát is értő, adott számú értelmiségi néző, mint a színház közönsége, mindenképpen erre utal.

Az előadás 3 és fél óra, két szünettel játsszák. Az első szünetben megengedték, hogy bemenjek a díszletbe és lefényképezzem az egykori terepasztal felhasznált darabjait. Örömteli érzés volt ott látni.

A következő előadások:

szeptember 17., péntek
szeptember 18., szombat
szeptember 19., vasárnap
szeptember 26., vasárnap
október 3., vasárnap
október 21., csütörtök
október 27., szerda
október 29., péntek
november 2., kedd
november 14., vasárnap

A színlap itt!

Káli holtak, Térey János, Kamra

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest