A legtöbbünknek van egy cseresznyéskertje

2023. April 24.  ·   Színházban voltunk   ·  Dressmann Dóra

A Katona József Színházban a napokban mutatták be Csehov klasszikusát, a Cseresznyéskertet. Az előadást – az idén elhunyt Morcsányi Géza fordítása alapján – Tarnóczi Jakab rendezte. Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Budapest Brand közreműködésével valósul meg.

Fotók: Horváth Judit (Katona József Színház)

A szöveg különösen fontos, mert ugyan nem tér el az alapoktól, de könnyebben érthető, fiatalosabb, lendületesebb lesz az előadás. Mivel végletekig üres, fekete a színpad, csak egy hidegfényű csillár világítja meg a teret, kizárólag a szereplőkre és a szövegre kell koncentrálnia a nézőknek. A címadó cseresznyéskertből egyetlen ágacska sem látszik, az valahol ott van a nézőtéren, a nézők emlékeiben. Mert legtöbbünknek van egy cseresznyéskertje, egy hely, egy ház, egy kert, ahol valaha boldogok voltunk. De lehetett akár egy szerelem vagy egy barátság is, ami menthetetlenül elveszett, mert nem vigyáztunk rá.

Ljuba (Ónodi Eszter) Párizsból tér haza egy szerelmi csalódást követően, ahová kisfia halála után, bánatában menekült. Leánya, Ánya (Rujder Vivien) utazott ki érte, mert a családi birtokot, a páratlan szépségű cseresznyéskerttel együtt az elárverezés fenyegeti. Ám a családtagok és körülöttük élők valójában nem tesznek semmit, hogy megmentsék a birtokot.

Nosztalgiáznak, ábrándoznak, de tétlenek.

Csupán ketten, a fogadott lány, Várja (Pálmai Anna) és a hajdani szolgáló gyermeke, a paraszti származású, ám mostanra gazdaggá lett kereskedő, Jermolaj (Vizi Dávid) látják reálisan a helyzetet. Ők ketten vonzódnak is egymáshoz, de végül közöttük sem történik semmi. Jermolaj felkínálja a megoldást, vágják ki a cseresznyéskert fáit, parcellázzák fel a területet és adják ki bérbe, hogy villák épüljenek rá, nyaralóknak. A család meg sem hallja ezt a képtelenséget, így elérkezik az árverés napja, amikor egy nagy buliban (eredetileg estély) várják a végeredményt.

A hír lesújtó, a birtokot a csodálatos cseresznyéskerttel együtt a félanalfabéta Jermolaj szerezte meg. Azt hihetnénk, hogy bosszúból a szülei cselédsorsa miatt vagy valami elégtétel gyanánt, de nem, ő csak egyszerűen boldog, hogy az övé lett a világ legszebb helye. De ez a hely számára, ebben a formában értéktelen, a fák csak kétévente teremnek, és akkor sem lehet mit kezdeni a terméssel, a régi receptekre már nem emlékszik senki. Innentől csak a végjáték van hátra, a családtagok csomagolnak.

Azt gondolnánk, összetörve készülnek távozni, de a fiatal Ánya ragyog és Ljuba is jobban van, megkönnyebbült. Kint már vágják a fákat, az ajtót bezárják, észre sem veszik, hogy az öreg szolgáló, Firsz (Szacsvay László) bent maradt a házban. A család távozik, egyúttal szét is hull, helyükre a változás érkezik. A változás nem biztos, hogy rossz, de mindenképpen felkavaró, mert egy korszak végét jelenti. Ahogy Petya (Tasnádi Bence) mondja még a darab közben:

“Itt a változás, már jön, egyre közelebb jön. És ha mi nem látjuk meg, ha nem lesz részünk benne, az miért lenne baj? Majd meglátják mások.”

Színlap

Szereplők

Ljuba – Ónodi Eszter
Ánya – Rujder Vivien
Várja – Pálmai Anna
Leonyid – Kocsis Gergely
Jermolaj – Vizi Dávid
Petya – Tasnádi Bence
Borisz– Elek Ferenc
Sarlotta – Rezes Judit
Szemjon – Gloviczki Bernát e.h.
Dunyasa – Pálos Hanna
Firsz – Szacsvay László
Jása – Pásztor Dániel e.h.

--- és egy arra járó  

Alkotók

Díszlet – jelmez: Kálmán Eszter
Dramaturg: Kukk Zsófia
Zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté
Fény: Bányai Tamás
Szakmai konzulens: Varga Tibor
Súgó: Boncza Anita
Ügyelő: Valovics István
Asszisztens: Tiwald György

Rendező : Tarnóczi Jakab

További előadások: 2023. május 13., 30., június 5., 10., 14.

 

Katona József Színház, Cseresznyéskert

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest