Kínai mesét mutat be a Kolibri Színház

2018. November 13.  ·   premier   ·  SZV, MTI

A császárfiú álma címmel különleges kínai mesét mutat be a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház november 17-én, szombaton.

Michl Juli (Fotó: Kolibri Színház)

A zenés mesejátékot Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséje nyomán Horváth Péter írta és Novák János állította színpadra, aki egyúttal az előadás zeneszerzője is.

A történet szerint Csia Csingi császár tizenöt esztendős, amikor apja halálával a nagy kínai birodalom trónjára lép, és a koronával együtt mindjárt feleséget is kell választania. Csia Csingi álmában többször megjelenik a messzi Leaotung tartomány hercegnője, Liu-Liu, aki ugyancsak álmodik az ifjú császárral és szívükben szerelem ébred. De vajon létezik-e az ismeretlen másik, bármilyen messze, a kínai császárság végtelen földjén? Sok nehézség után egymásra találnak, álmuk mégse válhat valóra...

A produkcióban sokféle hagyományos kínai zene és ének hangzik el, a művészek klasszikus kínai hangszereket szólaltatnak meg, és kínai árnybábozás is megjelenik a kézi- és óriásbábok mellett.

A főbb szerepeket Nizsai Dániel, Michl Juli, Török Ági és Szívós Károly játssza. Az előadás báb-, jelmez- és látványtervezője Orosz Klaudia, a mozgástervező Lakatos János.

A november 17-i bemutató után 18-án, 19-én, 20-án, valamint december 9-én, 10-én és 11-én is látható a produkció a Kolibri Színházban.

Az előadást 7 éves kortól ajánlják.

Kolibri Színház, gyermekelőadás, Novák János, kínai mese

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok