Tényleg musical készült Puskás Öcsiről

2020. August 10.  ·   Musical   ·  Színházvilág.hu, MTI

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

Tényleg musical készült Puskás Öcsiről

"A musical 1937-ben indul, amikor Puskás Öcsit a Kispest 10 évesen leigazolta, és 1960-ban zárul, amikor a Real Madrid mezében négy gólt lőtt a BEK döntőjében. A darab mélylélektani történet arról, hogyan lesz egy fiúból a világ legjobb játékosa" – mondta Szente Vajk rendező a musical hétfői budapesti sajtóeseményén.

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alda tervezte, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin.

A főszereplő Veréb Tamás, az Aranycsapat tagjai közül például Grosicsot Berettyán Nándor, Bozsikot Fehér Tibor, Kocsist Cseh Dávid Péter, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs). A szerzők mindössze két fiktív alakot írtak a darabba: a főhőssel nem szimpatizáló Vörös elvtársat és Klárát, aki viszonzatlanul szerelmes Puskásba.

A nagyszabású látványelemekkel kísért produkcióban huszonegy színész, hatvan táncos (köztük négy kerekesszékes), harminc gyerekszereplő látható, húsz dal hangzik el, lesznek artisták és tűzijáték is kíséri az előadást.

A musical bemutatóját a Hősök terére tervezték, de a járványügyi helyzet egyelőre felülírta az eredeti elképzeléseket. A mostani előbemutatót ötszáz néző előtt tartják, a hivatalos bemutató várhatóan jövőre lesz.

A musical támogatói között van az Emmi és a Civil Út Alapítvány, ez utóbbi segítségével hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő emberek, gyerekek is meg tudják nézni az előadást. A Magyar Kórházszövetség közreműködésével pedig augusztus 19-én este a budapesti kórházakban dolgozók tekinthetik meg az előadás főpróbáját ingyenesen a Erkelben, előzetes regisztráció után.

Puskás Öcsi, musical, Erkel színház, Szente Vajk, Veréb Tamás

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
 
 
Cached at 20:14:06