Koronavírus a társulatban: elmarad a Vörösmarty Színház premierje

2020. September 09.  ·   Karantén az egész világ   ·  koncert.hu

Szeptember 12-én lett volna Székesfehérváron Az ember tragédiája 2.0 bemutatója, azonban a társulat egyik tagjának PCR tesztje pozitív lett, ezért a premier és várhatóan a szeptemberi műsorban meghirdetett összes előadás elmarad.

Fotó: Vörösmarty Színház

2018-ban Az ember tragédiája 1. címmel mutta be a színház Madách Imre drámai költeményét, amelyet a társulat művészeti vezetői, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János igazgató közösen állítottak színpadra. Az egyes korszakokban más-más színész alakította Ádámot, Évát és Lucifert is, ami mögött az a gondolat áll, hogy váltogatják arcukat, formájukat, karakterüket a különböző történelmi korszakokban.

Az a felvetés is érdekelte az alkotókat, hogy vajon hogyan folytatná a művét Madách. Ezért felkértek négy neves írót, Závada Pált, Márton Lászlót, Térey Jánost és Tasnádi Istvánt, hogy ott folytassák a művet, ahol Madách abbahagyta. Ez lesz majd az új darab,  Az ember tragédiája 2.

A társulat bízik abban, hogy a munkát mielőbb folytathatják ugyanazzal a lendülettel, ahogy belekezdtek. A járványügyi hatóság tájékoztatásáig azonban kérik a közönség szíves türelmét: azonnal jelezik majd, amint a színház újra fogadhatja a nézőket.

 

 

Vörösmarty Színház, Az ember tragédiája 2.0, premier, koronavírus, elmarad

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest