Fűtés letekerve, próbák munkafényben – A Katona első bemutatója október 13-án lesz a Sufniban

2022. September 26.  ·   Interjú   ·  Színházvilág.hu

"Tervezett bemutatóinkkal igyekszünk a minket foglalkoztató, aktuális kérdések minél szélesebb spektrumát beemelni a színházi térbe. Szeretnénk továbbvinni a már tavaly megkezdett merész, olykor különleges formákkal is kísérletező irányt” – mondta Máté Gábor igazgató.

Fotó: Dankó István

"Hiába azonban az ünnepi 40. évad, természetesen a Katonát sem kerülik el a gazdasági nehézségek, a brutális rezsinövekedés. Mivel a színház erre többlettámogatást nem kap, a forrást magunknak kell kigazdálkodni. Igyekszünk ezt úgy megtenni, hogy bemutatót, előadást ne kelljen elhagyni, és minden játszóhelyen a terveknek megfelelően folyhasson a munka. A költségek optimalizálásának érdekében az épület hűtését, fűtését visszafogjuk és folyamatosan vizsgáljuk, hogy miként csökkenthető az energiafelhasználás a színház működése során. Az biztos, hogy a próbákat szinte a bemutatóig munkafényben kell majd megtartani, illetve ahol lehet, mindenkit kérünk a lehető legtakarékosabb energiafelhasználásra. Mindezeken túl elmondható, hogy a mögöttünk álló időszak sem könnyítette meg a hazai kulturális szereplők életét. A járvány, a szomszédunkban zajló háború, a gazdasági, környezeti válság közepette sajnos sokszor idézőjelbe kerülhetett a színház szerepe. Mi ugyanakkor hiszünk benne, hogy a színház az ilyen, kihívásokkal teli időben sem veszít társadalmi jelentőségéből" – tette hozzá.

Idén Béres Bence és Mentes Júlia csatlakozott a társulathoz.

2022/23 első bemutatóját október 13-án tartják a Sufniban. Jevgenyij Griskovec Tél című művét Dankó István állítja színpadra. Szereplők: Tóth Zsófia, Béres Bence, Lengyel Benjámin. (képünkön)

Október 14-én a Katona közönsége számára A mi osztályunk sikere óta jól ismert lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek A zseni című darabját Ascher Tamás rendezésében láthatják a nézők a Kamrában. Szereplők: Fekete Ernő, Máté Gábor, Kocsis Gergely, Elek Ferenc.

Október 15-én kerül sor a nagyszínpad első bemutatójára. Henrik Ibsen Hedda Gabler című drámáját Székely Kriszta viszi színre. Szereplők: Jordán Adél, Bányai Kelemen Barna, Mészáros Béla, Mentes Júlia, Takátsy Péter, Kiss Eszter.

Szintén októberben egy különleges online előadást is rögzítenek a Sufniban. Az eSzínház inkubátorprogramjának részeként Nádas Péter Találkozás című drámáját rendezi Török Marcell. Szereplők: Fullajtár Andrea, Gloviczki Bernát e.h.

A naptári év végén még három premiert tartanak.

December 15-én a Sufni-projekt részeként megvalósuló Médeiát láthatja a közönség. Rendező: Bagossy Júlia. Ezzel párhuzamosan a Gerhart Hauptmann drámája alapján készülő Magányos emberek c. darabot Tarnóczi Jakab állítja színpadra a Kamrában. A bemutatóra december 16-án kerül sor. December 17-én Máté Gábor rendezésében Grecsó Krisztián Tíz eszkimó c. új műve debütál majd a nagyszínpadon.

Az évad második fele a következőképpen alakul:

Április 20-án Wolfram Lotz A politikusok munkacímű darabját - szintén a Sufni-projekt részeként - Dohy Balázs színrevitelében mutatják be. Április 21-én Stanisław Ignacy Witkiewicz lengyel író Vízityúk c. művének premierjére kerül sor Zsótér Sándor rendezésében a Kamrában.

Április 22-én, az évad utolsó bemutatójaként ismét Tarnóczi Jakab rendezését láthatják a nézők, ezúttal a Ring- Istenek alkonya - zenés erőpróba Wagner után - című előadást viszi színre a Katonában.

Jó hír, hogy online reklámfilm kategóriában győztes lett a színház CompactTv vel közösen készített, Néró rollerrel, Nóra bringával érkezik a Katonába című videója az Online Video Audio Awards (OVA) díjátadóján.

A színház egy közleményt is közzétett: keresik A manó 1982. október 15-i premierjének nézőit!

 

Katona József Színház

 

 

Szólj hozzá!


Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti Magyar Színházban is lesz Mikulásgyár-átvevőpont

Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti...

Mindkét színház aulájában hivatalos gyűjtőpontot helyeztek el, ezeken a pontokon is várják a jól szállítható, csomagolható adományokat.
 
Színház naptár

Béranyák a Vígszínházban

A béranyaság különböző aspektusait mutatja be jelenetfüzéreken keresztül Czukor Balázs Béranyák című előadása. A számos etikai kérdést megfogalmazó és egyéni tragédiákat, reményt és reménytelenséget felvázoló szkeccselőadást Hegyi Barbara, Petrik Andrea, Waskovics Andrea, Tar Renáta, Telekes Péter és Medveczky Balázs...

A holdvilágtól Al Di Meoláig – évadot hirdetett a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Új színdarabok