Mesemusical készült gyerekeknek a Föld megmentéséről

2020. január 17.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A Lángos és Palacsinta, avagy a Föld megmentése című mesemusical a fiatalokat a műsorba bevonva próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy csak egy Föld létezik, amire vigyáznunk kell. Az idei első előadás január 25-én szombaton lesz a Premier Kultcaféban.

 Mesemusical készült gyerekeknek a Föld megmentéséről

A darab egyik főszereplője Ádám, aki rengeteget ül a számítógép előtt, de egyszer elromlik a készüléke és bejelentkezik rajta a bolygó, amely azt üzeni: beteg. A kisfiú ezért szuperhősök segítségét kéri, de Batman, Spiderman, Superman nem tud neki segíteni, így hát egyedül vág neki a nagy kalandnak.

Gergely Róbert rendező arról beszélt, a mesemusicalben Ádám útja során találkozik Évával, és közösen, a nézőket bevonva próbálják megoldani azokat a feladatokat, amikkel szembe kell nézniük.

„Az 50-60 perces előadásnak az a lényege, hogy a gyermekek figyelmét ráirányítsuk a klímaváltozás veszélyeire, és tippeket adjunk, hogyan tudnak tenni ellene. A darab főszereplői többek közt fát ültetnek, szemetet szednek, ezzel is erősítve, hogy minden apró cselekedet számít a Földünk megmentésében” – magyarázta.

De miért Lángos és Palacsinta???

„A történet azzal kezdődik, hogy az anyuka hiába készíti szeretettel gyermekének két kedvenc ételét, a lángost és a palacsintát, nem kér belőle, mert magával ragadta a virtuális világ. A Föld megmentése közben ugyanakkor a kisfiú mindent átértékel, és már nagyon vágyna rá, hogy újra megkínálja őt édesanyja a finomságokkal” – magyarázta a rendező.

A mesemusical zeneszerzője Körmendi Richard, dalszövegírója Lénárt László, a sztorit pedig a segítségükkel Némedi-Varga Tímea írta.

Az előadást legközelebb 2020. január 25-én szombaton 11 órától láthatják az érdeklődők Budapest szívében, a Premier Kultcaféban. A helyszínről érdemes tudni, hogy ez a néhai Vörösmarty Mozi helyén kialakított közösségi tér, ahol fogyatékkal élő fiatalok dolgoznak.

mesemusical, gyerekek, Gergely Róbert, Premier Kultcafé

 

 

Szólj hozzá!


Rigócsőr királyfi dalra fakad

Rigócsőr királyfi dalra fakad

A Békéscsabai Jókai Színház is színpadra állítja a Grimm-Kocsák Tibor-Bozsó József által jegyzett Rigócsőr királyfi című mesemusicalt. A...
 
Színház naptár

Az elit utolsó vacsorája

A k2 Színház február 22-én és 23-án mutatja be legújabb előadását Tarnóczi Jakab rendezésében a Mu Színházban, Búcsúkoncert címmel.

A szerelmesek háza Pompejiben és a Nagymező utcában

A kettőnek valójában semmi köze egymáshoz, mindössze annyi, hogy a szókapcsolattal pár napon belül kétszer is találkoztunk. Igaz, a Radnóti Színház darabjának pontosan "házai" a címe...
Új színdarabok