Színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon

2024. March 02.  ·   Fesztivál   ·  Színházvilág.hu

Dunakanyari fesztiválvibe egy színházjegy áráért – a színházjegy akcióval idén is ingyenesen látogathatók az esti koncertek.

Színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon –

Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, június 20-23. között Nagymaroson. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreográfiák, lenyűgöző steampunk jelmezekbe öltözött kalandorok varázsolják el a közönséget.

A fesztivált a Karinthy Színház: A szarvaskirály című előadása nyitja. Carlo Gozzi lendületes komédiáját Berettyán Nándor állította színpadra. A produkció a bemutatása óta óriási közönségsikernek örvend, június 20-án a VéNégy Fesztivál közönségét fogja elbűvölni.

Másnap a Kassai Állami Színház táncelőadása, az Anne Frank naplója lesz látható. A második világháború alatt Amszterdamban bujkált zsidó család igaz történetét feldolgozó balettet a Kassai Állami Színház igazgatója, Ondrej Šoth jegyzi. A produkciót 2017-ben Dosky Díjjal tüntették ki a táncszínház területén elért rendkívüli teljesítmény kategóriájában.

A balett mellett az opera műfajába is belekóstolhatnak a fesztiválozók. Élőzenével kísért különleges Opera Gálával készül az Olomouci Morva Színház. A Visegrádi Négyek legkiválóbb zeneszerzőinek műveiből válogatnak. A Visegrád hangjai elnevezésű gálaprogramban Dvořák, Smetana, Gorecki, valamint Bartók operáinak legszebb részletei csendülnek fel.

Az esti nagykoncerteket követően utcaszínházi produkciók gazdagítják a műsort. Elképesztő steampunk jelmezekbe öltözött figurákkal és biciklis járművekkel érkeznek az Utazók a lengyel Teatr Akt előadásában. Légi tánc performanszot hoz Ariadna Vendelova és a Lalyra Társulat Szlovákiából. A levegőben táncoló akrobaták a zene és a mozgás örvényében földöntúli vizuális képeket és varázslatos atmoszférát fognak teremteni a nagymarosi Duna-parton.

Tüzes groteszk előadással érkezik a cseh V.O.S.A. Színház. A Blackout Paradox társulat, kiegészülve a MansterVille csoporttal és óriási tűzkerekükkel, a MansterWheel-lel (képünkön) június 22-én gördül be a fesztiválra. Sophie Zoletnik Precíz Káosz című előadásában a káosz és a rend látványos összecsapásának lehetnek szemtanúi a nézők. Tűzlabdák, vakmerő akrobatikák, lángoló kellékek és légi mutatványok lélegzetelállító keveréke fogja lenyűgözni a közönséget.

A lengyel Concept Cultura csapata napközben a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. A könnyed musicaltől a Cirque de Soleil performanszon át a zombikkal teli rajzfilmig rendkívül gazdag repertoárral készülnek, de Rembrandt zseniális művészetébe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.

A színházjegyek értékesítése elindult, elsőkörben március 10-ig rendkívüli kedvezménnyel érhetőek el, a tavalyi árnál is jutányosabb, 3500 Ft-ért vásárolhatóak meg. Aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen látogathatják az esti programokat, így egy színházjegy áráért egy teljes napi fesztivál-élményt kapnak, mindezt festői környezetben, a mesés Dunakanyarban.

 

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok