Nyolc nap alatt 25 előadás a kisvárdai színházi fesztiválon

2020. June 29.  ·   Fesztivál   ·  Színházvilág.hu, MTI

Huszonöt előadást láthat a közönség a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyet az eredeti júniusi időpont helyett augusztus 21. és 29. között rendeznek meg.

Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

A fesztivál programjában idén tizennégy versenyelőadás mellett hét versenyen kívüli produkciót, valamint két díszelőadást és két színművészeti egyetemi osztály előadását láthatja a közönség a három fesztiválhelyszínen.

A nyitó versenyelőadás Bertolt Brecht Koldusoperája lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös produkciójában, és szintén az első nap láthatja a közönség az emblematikus rajzfilmfigurát a középpontba állító, Gusztáv a hibás mindenért című darabot a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában.

A versenyelőadások között lesz még Szép Ernő és Guelmino Sándor Lila ákác című zenés története a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában, Henrik Ibsen drámai költeménye, a Peer Gynt a Csallóközi Csavar Színház és Soproni Petőfi Színház tolmácsolásában, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szintén egy klasszikus Ibsen-drámát, A nép ellenségét állítja színpadra.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Örkény István Tóték című tragikomédiáját, míg a marosvásárhelyi Spectrum Színház Kincses Elemér drámaíró művét, a Függönyt hozza el Kisvárdára.(Ez a darab szerepel a Déryné program kínálatában is.)

A fesztiválon látható lesz Anton Pavlovics Csehov klasszikusa, a Sirály Borisz Akunyin átiratában és a csíkszeredai Csíki Játékszín színrevitelében, Visky András Pornó - Feleségem története című dokumentumjátéka a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójában, valamint Miroslav Krleza horvát drámaíró A Glembay ház című műve a Komáromi Jókai Színház tolmácsolásában.

A Vajdasági Tanyaszínház Lénárd Róbert "vajdasági valóságshowját", az Y-elágazást mutatja be, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György
Társulata pedig Szőcs Géza Raszputyin című drámáját hozza el a felső-szabolcsi kisváros közönségének.

A versenyelőadások sorát az Újvidéki Színház előadásában Lev Tolsztoj Anna Kareninája és a kassai Thália Színház Faragó Béla, Forgács Miklós és Czajlik József által alkotott interaktív színházi produkciója, a Ma már nem mész sehova zárja majd.

A versenyen kívüli előadások között ott lesz Huszka Jenő és Martos Ferenc Lili bárónő című operettje a Pesti Művész Színház színrevitelében, Stephen Sachs vígjátéka, a Valódi hamisítvány és Abe Burrows komédiája, a Kaktuszvirág az Orlai Produkciós Iroda bemutatójaként, valamint Eck Attila A veszett brigadéros című drámája a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában.

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Eisemann Mihály, Zágon István és Somogyi Gyula zenés vígjátékával, a Fekete Péterrel, a Veres 1 Színház a Pletykafészek című Neil Simon-bohózattal, az ExperiDance pedig a Gyöngyhajú lány balladájával vendégszerepel Kisvárdán.

A fesztivál idei két díszelőadása közül az egyik a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciója, Hubay Miklós Római karnevál című színműve, a másik pedig a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Tizenkilenc című előadása lesz, amelyet a záróünnepség végén láthat majd a közönség.

A hallgatói versenyben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói Susan Sontag Alice az ágyban című színművét, az Újvidéki Művészeti Akadémia növendékei pedig Lénárd Róbert Phaidra-átiratát, a Mosolyt adják elő.

A részletes program itt.


Kisvárda, színházi fesztivál, határon túli magyarok

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok