Az Átrium két előadása is szerepel a 13. Desiré nemzetközi színházi fesztiválon

2021. October 27.  ·   Fesztivál   ·  szinhazvilag.hu

Urbán András Mefisztó és Kovács Máté Holtverseny című rendezése is jelen lesz a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében megvalósuló Desiré Central Station Nemzetközi Regionális Kortárs Színházi Fesztiválon. A 2006 óta sikerrel futó hazai és külföldi kortárs színházi műhelyeket felvonultató szabadkai programsorozat a közép-európai színházi világ egyik kiemelt jelentőségű rendezvénye. A 2021-es fesztivál alcíme: The History and You.

Az Átrium két előadása is szerepel a 13. Desiré nemzetközi színházi fesztiválon

A Desirén idén francia, svájci, horvát, bosnyák, macedón és szerb (illetve szerbiai magyar) produkciók és koprodukciók mellett lesznek láthatók az Átrium előadásai, szintén Magyarországról érkezik a fesztiválra a Stúdió K Nero és a Hodworks Amber című előadása.

A Holtverseny, a Mentőcsónak és az Átrium produkciója, Totth Benedek nagysikerű regényének színpadi változata. Kovács Máté, az előadás rendezője monodráma-formában dolgozta fel a művet, amelyet Katona Péter Dániel egyetemi hallgató ad elő. A produkció a kallódó kamaszok világába vezeti be a közönségét. A történet középpontjában egy vidéki úszócsapat tagjai állnak, akik nagy lendülettel vetik bele magukat a mélységekbe. A darab a fiatalok legsötétebb tapasztalatait, hétköznapi tragédiáit tárja fel, azt a kérdést feszegetve: kik is valójában a gyermekeink. Ezt az előadást november 24-én este 9 órakor láthatják a Desiré nézői a Kosztolányi Dezső Színházban.

A Kultúrbrigád és az Átrium közös produkciója, a Mefisztó, amelyet november 29-én a Jadran színpadon tekinthetnek meg a fesztivál résztvevői, az azonos című Klaus Mann regényen alapszik. Urbán András elrugaszkodási pontként tekintett az eredeti műre, amelyből kiindulva zenés „kortárs kabarét” állított színre, ennek szerves részét képezik az improvizációból született és dokumentarista szövegek, a dalbetétek, valamint Widder Kristóf kifejező koreográfiái is. Alföldi Róbertnek (akinek a Nemzeti Színházban a Mephisto volt az utolsó rendezése) ezúttal a főszerepet magára vállalva teszi ismét vizsgálat tárgyává Klaus Mann regényét, a művészvilágot, a kompromisszumok helyét közéletünkben és mindennapjainkban, s mindebben a saját szerepét. Alföldi mellett öt kiváló színésznő: Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori és Tornyi Ildikó bizonyít sok-sok szerepben, mint e különös kabarészínház társulatának tagjai.

színházi fesztivál; Átrium;

 

 

Szólj hozzá!


Kenyér, só, szeretet: fesztivált szerveznek Pokorny Liáék

Kenyér, só, szeretet: fesztivált szerveznek Pokorny...

A Kenyér Show Szeretet Fesztivál közös gasztronómiai élményekkel, zalai ízekkel, koncerttel, színházi programokkal és interaktív workshopokkal...
 
Színház naptár

Június 17-én nyit a Thália Nyárikert Salföldön

A Thália Színház nyári játszóhelye kamaradarabok, koncertek befogadására alkalmas fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel várja a produkciókat és az érdeklődőket.

Minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember – ősbemutatóval zárja premierjeinek sorát a Radnóti Színház

"Sokszor a legközelebbi ember nem is tudja, hogy milyen sokat jelent nekünk, és van olyan, hogy valaki egyszerre többeknek is a legközelebbi embere... "
Új színdarabok
SEGÍTSÉG, MEGNŐSÜLTEM!...
Traviata
Traviata
Budapest 
Traviata
Traviata
Budapest 
Traviata
Traviata
Budapest 
Traviata
Traviata
Budapest 
Traviata
Traviata
Budapest 
Traviata
Traviata
Budapest