11 év szünet után újra megrendezik az Európai Színházi Unió fesztiválját

2019. október 07.  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a házigazdája az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiváljának, amelyet 11 év kihagyás után rendeznek meg november 19. és 30. között.

Fotó: Vígszínház

Az Európai Színházi Unió 1990-ben alakult Giorgio Strehler rendező, a milánói Piccolo Teatro legendás igazgatója és Jack Lang francia politikus kezdeményezéseként. A jelenleg 34 tagot tömörítő szervezetnek a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban lett tagja, Tompa Gábort, a színház igazgatóját pedig tavaly májusában az Unió budapesti közgyűlésén választották a szervezet elnökévé.

A tizenkét napos fesztiválon 15 tagszínház, illetve egyéni tag előadása lesz látható.

Magyarországot a Vígszínház képviseli, amely Eszenyi Enikő rendezésében Charlie Chaplin A diktátor című előadását mutatja be.

A közönség emellett olyan rendezők előadásait láthatja, mint Armin Petras, Gabriele Vacis, Simos Kakalas, Andrei Serban, Giorgio Barbiero Corsetti, Marco Solari és Alessandra Vanzi, Boris Lijesevic, Jannisz Leontarisz, Nuno Cardoso, Frank Hoffmann, Botond Nagy, Silviu Purcarete, Margarita Mladenova, Tompa Gábor, Sinkó Ferenc, Michal Docekal, Klim Kozinsky, Yvonne Jansen és Rafael Sanchez.

A seregszemlén egyebek mellett román, olasz, szerb, luxemburgi, portugál, bolgár, orosz, cseh és német előadások láthatók.

A fesztiválra a jegyárusítás október 8-án kezdődik.

Európai Színházi Unió, fesztivál, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Vígszínház, Eszenyi Enikő

 

 

Szólj hozzá!


Gratulálunk Jordán Tamásnak!

Gratulálunk Jordán Tamásnak!

Jordán Tamást választották a nemzet színészévé a cím eddigi birtokosai a február elsején elhunyt Andorai Péter helyére.
 
Színház naptár

Tiltottak menedéke – kiállítás a Bábszínház megalakulásának 70. évfordulója alkalmából

A fenti címmel kiállítás nyílt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében, a Budapest Bábszínházzal együttműködésben, a Bábszínház megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.

Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton újra együtt

Családi vígjáték készül Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton főszereplésével, akik 24 éve az Elvált nők klubjában játszottak együtt – számolt be róla a Variety.com.
Új színdarabok