Váci Mihály Kulturális Központ


CímNyíregyháza, 4400, Szabadság tér 9.
Váci Mihály Kulturális Központ

A nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ épületét 1981 novemberében adták át, amely a Kossuth-díjas Bán Ferenc tervei alapján épült. Az intézmény jogelődje a Megyei és Városi Művelődési Központ volt, amely 1974-től működött a mostani Korona Hotel helyén.

Nyíregyháza legnagyobb közművelődési intézménye azért jött létre, hogy a 120 ezer lakosú megyeszékhely és a 600 ezres megye kulturális és művészeti életét megmutassa ország-világnak. A Művelődési Központ -főleg nagyrendezvényei folytán- Szabolcs megye gazdasági életére nézve is inspiráló, hiszen a pezsgő kulturális élettel magunkra irányítjuk a figyelmet. 
Az intézmény többek között kiterjedt nemzetközi és hazai kapcsolatainak, illetve gyakorlott szakembereinek köszönhetően ápolja a régi hagyományokat, mindemellett új, hagyományteremtő programokat is szervez

.A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ az „Agóra” program keretében újult meg 2014-ben. A Bán Ferenc tervei alapján létrejött extravagáns intézmény a 21. századi igényekhez igazodva tölti be funkcióját. Igazi közösségi találkozó tér, ahol helyet kapnak koncertek, színházi előadások, konferenciák. Ezen kívül rendszeresek a tanfolyamok, a kiállítások és művészeti együttesek próbái. Csúcstechnikával felszerelt többfunkciós hangversenyterme minden igényt kielégít. A létesítmény földszintjén működik a „Holdudvar  kávézó” és annak szabadtéri terasza. A kulturális központ előtti tér alkalmas szabadtéri események megtartására, míg a mellette létrejött mozgáskorlátozott játszótér lehetőséget ad a gyermekek kikapcsolódására is.

„Az Agora program a közművelődés Új Széchenyi Tervből támogatott kiemelkedő jelentőségű fejlesztése. A program a közművelődési intézmények korszerűsítését, működési költségeinek csökkenését, multifunkcionális átalakítását valósítja meg. A program elsődleges célja az egyes régiók, illetve térségek közötti fejlettségbeli különbségek mérséklése, a kulturális alapú városfejlesztés megvalósulása. Olyan közművelődési intézménytípus kialakítása – mindenek előtt a korábbi elavult intézményi feltételek jelentős javításával -, amely az oktatási és közművelődési rendszerek összekapcsolása, az egész életen át tartó tanulás új tanulási formáinak terjesztése, az intenzív élménykínálat és személyiség-fejlesztés feltételeinek biztosítása révén hozzájárul a közösségi és civil kezdeményezések kibontakozásához, végső soron az egyének sikeres társadalmi alkalmazkodásához. Mindezt a sokszínűséget egy többfunkciós, korszerű, magas színvonalú épített térben valósítja meg az Agora program.”

A TIOP 1.2.1 kódjelű pályázati útmutató szerint, ami a beruházási szerződések alapját képezi: „az Agora többfunkciós (multifunkcionális) közösségi központ, közművelődési intézmény, amely sajátosan kialakított épített környezetben alkalmas a közösségi művelődési, oktatási-felnőttképzési és élményfunkciókat integráló, e funkcióknak megfelelő gazdag kulturális szolgáltató működésre, a helyi társadalom, a város szocio-kulturális fejlesztésére. Működése közvetlenül, illetve közvetve kihat a tágabb földrajzi környezetben élő lakosság közművelődésére, jó minőségű programokat, szolgáltatási és módszertani segítséget nyújt a környező települések, kistérségek közművelődési intézményeinek.”

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Kortárs társadalmi szélmalomharcaink – Ősbemutatóra készül az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink –...

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély és...
 
Színház naptár

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.

Villakoncert a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum szervezésében jazz koncert lesz: a házat a Gáspár Károly Trió tölti meg zenével.
Új színdarabok