RaM Colosseum


CímBudapest, 1133, Kárpát u. 23.
RaM Colosseum

Közel másfél évtized bőséggel elég idő arra, hogy szakmai alapokon nyugvó tapasztalásainkat megélve eldönthessük, és ha lehetőséget kapunk rá, megvalósíthassuk mindazt, amiről úgy tartjuk „optimális”.

2011 áprilisával az ExperiDance managementje kapta meg a lehetőséget, hogy az anno újonnan nyíló RaM Colosseum névre elkeresztelt budapesti nagyszínháznak műsorpolitikát tervezhessen és valódi közönségsikerek mentén az ExperiDance saját repertoárja mellé magyar és nemzetközi vendégprodukciókat fogadhasson, koprodukciókat hívhasson életre. A Főváros Első Élményszínháza évről-évre több mint százezer nézőt örvendeztetett meg egyedi, közönségbarát műsorpolitikájával.

Az elmúlt évek stabil működése bebizonyította, hogy a fővárosnak valóban szüksége volt egy zrt, műfaji profiloktól el-, lenyitó, elvonatkoztatni tudó, független közönségszínházra, ahol egyenrangú műfajként jelenhet meg egymást erősítve a tánc, a próza, a komolyzene, a musical, a könnyűzene és a cirkusz világa, valamint még sok-sok más, számtalan ÉRTÉK és ÉLMÉNY.

Mára az ExperiDance Production 16 önálló előadást magába foglaló repertoárja mellett koprodukcióban színpadra állított vígjátékok és musicalek is bővítik kulturális kínálatunk palettáját. Meggyőződéssel és bizalommal ajánljuk azokat a kiváló előadásokat, melyek a hazai pályán megmérettettek és kitűnő minősítéssel vették házunkban az akadályt.

Egyre bővülő repertoárunk mellett a ház egyedi adottságai, mint önálló, multifunkcionális rendezvény tér is figyelemre érdemesek. A helyszín tervezésekor célunk volt kiküszöbölni mindazon anomáliákat, melyeket anno vendég fellépéseink alkalmával mi is elszenvedtünk, mint független társulat.

A beruházók kiemelt célja volt, hogy egy olyan színházi és rendezvény térrel bővítsék a főváros kínálati palettáját, amely nyitásunkig hiány volt. A hidraulikus nézőtér adottságainak köszönhetően a három egymástól független teremkialakítási opció: 1 színházi széksoros, 2. a báltermi, 3. a négy méteres teraszokra osztható, úgynevezett Revü elrendezés, ez idáig több száz sikerrel megvalósult rendezvénynek adhatott optimális helyszínt házunkban.

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok