Duna Palota


CímBudapest, 1051, Zrínyi u. 5.
Duna Palota

Intézményünk a korábban Falk Miksa elnökletével működő Lipótvárosi Kaszinó 1907-ben a következőképpen határozta meg a céljait:

A magyar társadalom művelt rétegeinek egybeforrasztását célzó társas érintkezést fejleszteni, a társas érintkezést megfelelő szórakozás nyújtásával is ápolni és különösen nemzeti, hazafias közművelődési, emberbaráti és művészeti célokat eszmecsere tárgyává tenni, anyagi és erkölcsi támogatásban részesíteni és társadalmi úton hathatósan előremozdítani. (Falk Miksa)

Ezek, a századforduló elején megfogalmazott szavak, ma sem vesztettek aktualitásukból, hiszen a Duna Palota céljait mi sem fogalmazhatnánk meg ennél pontosabban. A nagy elődökhöz szeretnénk méltók és hűek maradni.

Arra törekszünk, hogy a Duna Palota rendezvényei is hasonló megbecsülést váltsanak ki a közönségtől. Ennek jegyében működtetjük a Duna Művészegyüttest, valamint a Duna Szimfonikus Zenekart. Intézményünk továbbá képzőművészeti kiállításokat, koncerteket, színházi előadásokat, könyvbemutatókat is szervez, termeink pedig konferenciák, sajtótájékoztatók, tanácskozások és persze álomesküvők patinás helyszínei.

Térjen be hozzánk alkalomadtán! Várjuk szeretettel!

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok