Az üvegcipővel indul a Vígszínház bemutatóinak sora

Összesen nyolc bemutatót tartanak a körúti színházban, amelynek első premierje szeptember 23-án Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka lesz Mohácsi János rendezésében, míg a Pesti Színházban október 7-én Hanoch Levin, izraeli drámaíró Krum című tragikomédiáját láthatják a nézők Valló Péter rendezésében.

Rudolf Péter a VÍG Napokon (Fotó: Vígszínház/ Juhász Éva)
Fotó: Vígszínház

A Vígszínház társulata addig játszik, amíg a nézők el nem hagyják a hajót...

Szeptember 14-én megtartotta a Vígszínház évadnyitó sajtónyilvános társulati ülését. Rudolf Péter igazgató beszélt a színház előtt álló kihívásokról és az idei nem szokványos évadról, ahol három játszóhelyen nyolc bemutatót terveznek. (A hír csúszásáért a szerkesztő...
 
VÍgmajális (Fotó: Vígszínház - Juhász Éva)

Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor közreműködésével? Évadot hirdetett a Vígszínház

A hagyományokat követve a Vígszínház 126. születésnapján ismerhette meg a közönség a 2022/23-as évad bérletes előadásait és újdonságait.
 
A nyárnak ugyan vége, de a Kultkikötő nem zár be!

A nyárnak ugyan vége, de a Kultkikötő nem zár be!

A munka nem állt meg, folyamatosan szervezik az programokat: állandó játszóhelyeinken, többek között Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonbogláron – évszakonként egy felnőtteknek és egy gyerekeknek szóló előadást is bemutatnak.
 
Fotó: Vígszínház

Rudolf Péter színházetikai kódex kidolgozását javasolja

Szigorú biztonsági protokoll mellett megtartotta évadnyitó társulati ülését a Vígszínház. A színház új évadterve és a belső ügyeik mellett a teljes színházi szakmával is foglalkoztak.
 
 Kabát és maszk – az Örkény Színház évadkezdése még a vírusról szól

Kabát és maszk – még a vírusról szól az Örkény Színház évadkezdése

Reméljük, a folytatás ennél sokkal hagyományosabb színházat hoz majd. Hiszen komoly munka folyik: előző évadban elmaradt három produkció mellett hét új bemutatóval készül új évadára az Örkény Színház.
 
Öt hónap után újranyitnak a színházak Szerbiában

Öt hónap után újranyitnak a színházak Szerbiában

Öt hónap után hétfőn újranyitnak a mozik és a színházak Szerbiában, a kötelező elővigyázatossági intézkedéseket azonban továbbra is be kell tartani. A nyugat-balkáni térség többi országában azonban továbbra is zárva tartanak a kulturális intézmények.
 
Rudolf Péter már hivatalosan a Vígszínház igazgatója

Rudolf Péter már hivatalosan a Vígszínház igazgatója

Rudolf Péter, aki hivatalosan július 1-től a Vígszínház igazgatója, szerdán tartott sajtótájékoztatót a jövő évadról
 
Egy kocka a Sose halunk meg-alapműből

Sose halunk meg – ez a musical is szerepel a zalaegerszegi színház új évadában

Sose lehetne jobb előadáscímmel biztatni a nézőket koronavírus-járvány idején... A teátrum igazgatója, Besenczi Árpád a Facebookon ismertette az új évad műsortervét.
 
A felújítás látványterve (Forrás: Építészfórum)

Nem kell sportcsarnokba költöznie a Győri Nemzeti Színháznak

A Győri Nemzeti Színház épületét a Modern városok program keretében újítják fel, a kiviteli tervek már elkészültek, jelenleg a közbeszerzési eljárások előkészítése történik.
 
Fotó: Szibériai csárdás ((MTI/Krizsán Csaba)

Jövőre búcsút vesz az épületétől a Győri Nemzeti Színház

Addig azonban még hat nagyszínpadi bemutató lesz a falak között – a színházat jövőre felújítják, a jelenlegi tervek szerint 2020. május 30-ig kell kiköltözniük. A következő évadtól ideiglenesen az Olimpiai Sportparkban lesznek az előadások.
 
7. évad, 7 bemutató közel 70 000 nézőnek: Váci Dunakanyar Színház

7. évad, 7 bemutató közel 70 000 nézőnek: Váci Dunakanyar Színház

A mágikus 7-es szám bűvöletében készül az új évadra a Váci Dunakanyar Színház. 7 bemutató, 7. évad, közel 70 000 fős lakosság a színház vonzáskörzetében. Klasszikus és két kortárs darabbal és egy ősbemutatóval is várják a nagyérdeműt, olyan színművészek...
 
Fotó: Játékszín

Falusi Mariann csatlakozik a Menopauza musical szereplőgárdájához

A Menopauza is szerepelt azon előadások repertoárján, amelyek a kőszínház nyári pihenője alatt elvitték a Játékszínt a nézőkhöz. Huszonhárom tájelőadást játszott a színház az évadszünetben. Tíz városba kilenc produkcióval utazott többek közt Bánsági Ildikó, Hernádi Judit,...
 
Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest