Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti Magyar Színházban is lesz Mikulásgyár-átvevőpont

Mindkét színház aulájában hivatalos gyűjtőpontot helyeztek el, ezeken a pontokon is várják a jól szállítható, csomagolható adományokat.

Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti Magyar Színházban is lesz Mikulásgyár-átvevőpont
Fotó: Operett Színház

Törli a heti előadásait az Operett Színház – beleértve a ma estit is

A hős Don Quijote, La Mancha lovagja nem száll szembe a szélmalmokkal: a színház közleménye szerint egy művészük hozzátartozója COVID-pozitív lett, ráadásul a beteg vendégként az Operettben is járt. Kontaktkutatás után tesztelik az esetlegesen érintett művészeket.
 
Fotó: Viva La Musiva/ Czitrovszky Balázs

Elhunyt Kovács Zsuzsa: több mint 50 évig volt az Operett társulatának tagja

Életének 75. évében tegnap elhunyt Kovács Zsuzsa. A Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművészét hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek.
 
Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok